Dopping

A metandienon az anabolikus szteroidok királya?

BigMan.to - Is methandienone the king of anabolic steroids?

A metandienon az anabolikus szteroidok királya, vagy ez az állítás eltúlzott? A következő történetből kiderül, hogy lehet benne valami racionális. Mindenesetre ez a szteroid vegyület, amelyet állítólag szándékosan sportcélokra hoztak létre, olyasmit indított el, amit nagyon nehéz lesz megállítani.

A metandrosztenolon/methandienon keletkezése

A tesztoszteron-analóg metandrosztenolon eredetéről több történet is létezik, amelyet a szakirodalomban gyakran a második generikus nevén, metandienon néven említenek. Vigyázat, ez pontosan ugyanaz az anyag. A kereskedelmi neveket aztán az egyes gyógyszergyártó cégek egymástól függetlenül találják ki, miután a feltaláló szabadalmi bejelentése által védett időszak lejárt. Egy dolog azonban közös ezekben a történetekben: mindig szerepel bennük a feltaláló neve, Johnny Ziegler. Ez a történet a Nelson Montana rovatvezető által a "Tesztoszteron" weboldalon közzétett leíráson alapul. A leírás állítólag egy interjún alapul, amelyet maga Ziegler adott nem sokkal a halála előtt, 1983-ban.

Az eredet 1940-re nyúlik vissza, a helyszín pedig a náci Németország. A főszereplő Adolf Hitler, aki úgy döntött, hogy nemzetének segítségével átveszi a világuralmat. Csavaros álmainak megvalósításához Hitlernek a fejlett harci technológia mellett egy rendkívül fitt, erős, gyors, agresszív és bármilyen sérülésből gyorsan felépülő hadseregre is szüksége volt. Más szóval, legyőzhetetlen szuperemberek lennének. A náci orvosi establishment elhatározta, hogy olyan gyógymódot hoz létre, amely képessé teszi a férfiakat arra, hogy megbirkózzanak a háború kemény körülményeivel, beleértve az élelmiszerhiány hatásainak leküzdését. Nem számított, hogy a katonák később a gyógyszer szedése következtében egészségkárosodást szenvednek-e majd. A cél a mindenáron való győzelem volt. Mit jelentett az emberi egészség a háborúban? A náci tudósok szerencséjére tervük nem sikerült teljes mértékben, ami szintén hozzájárulhatott a végső vereségükhöz.

Akkor még nem tudták, hogy van egy másik állam, a Szovjetunió, amelynek hasonló tervei vannak. A második világháború végére. Világháborút követően az orosz tudósok sikeresen előállították a tesztoszteron szintetikus formáját, és egy teljesen másfajta háborút indítottak, ezúttal a sportpályán vívott háborút. Az 1950-es évek végére világossá vált, hogy az egykori Szovjetunió sportolói uralták az erőt fő kritériumként igénylő sportágakat. A szovjet sportolók teljesítménydominanciája természetesen nem tetszett az amerikaiaknak. Az amerikai kormány állítólag felkérte a súlyemelőcsapatok orvosait, hogy vizsgálják ki a Szovjetunió szuperatlétáinak megmagyarázhatatlannak tűnő dominanciáját. Az egyik orvos, aki akkoriban az amerikai súlyemelőcsapatnál dolgozott, egy fiatal Johnny Ziegler volt, aki nem látott ebben semmi problémát.

Amerikai tudósok egy csoport orosz sportolót vizsgáltak, akik akkoriban az Egyesült Államokba emigráltak. Hipertrófiás prosztatát és az 5α redukált tesztoszteron metabolite dihidrotesztoszteron emelkedett koncentrációját észlelték a fiatal férfiaknál. Ebből a megállapításból arra következtettek, hogy az exogén módon beadott szintetikus tesztoszteron lehet az oka mind az egészségügyi rendellenességeknek, mind a kiváló sportteljesítménynek. Megint csak presztízs politikai okokból a mindenáron való győzelemről volt szó. Kit érdekelt a sportolók egészsége? Németországban az egykori NDK felelős sporttisztviselőinek pere még ma is folyik. Ez mindig így van, amikor a történelmi emlékezet és a múlt feldolgozására való hajlandóság elvész. Megértem, sok magas rangú ember érintett ebben, akiknek természetesen semmi kedvük sincs a dolgok tisztázására.
Amerikai tudósok, élükön Johnny Zieglerrel, az idézett eredmények alapján megpróbáltak olyan tesztoszteron-analógot találni, amely az anabolikus hatásokat hangsúlyozta volna, miközben elnyomta vagy legalábbis csökkentette a nemkívánatos androgén tulajdonságokat. Állítólag Johnny Ziegler volt az, aki 1956-ban egy olyan molekulára vonatkozó javaslattal állt elő, amely - mint később kiderült - bizonyos mértékig megfelelt a tudósok elvárásainak. Ziegler állítólag felajánlotta felfedezését a CIBA gyógyszergyárnak, amely a szóbeszéd szerint $100 dollárt fizetett volna neki érte. Már ebből az összegből is sejthető, hogy mi történt. Legyünk reálisak, több éven át tartó, több tízezer dollárba kerülő, kiterjedt kutatások nélkül nem lehet semmi érdemlegeset kitalálni és megvalósítani. Az 1960-as évekre a CIBA aztán Dianabol néven forgalmazta az anyagot az USA-ban. Nagyon hamar minden sportág sportolói, természetesen a testépítőket sem kizárva, érdeklődni kezdtek az anyag és annak hatásai iránt.

Uraim kétpilléres üzlete - igazság vagy kitaláció?

Nelson Montana egy másik megdöbbentő történetet ír le cikkében. Ez közvetlenül a testépítéshez kapcsolódik. Mint már említettem, a Dianabol gyógyszerpiacra való bevezetése a sportolók, köztük a testépítők körében visszaéléseket okozott. Hamarosan nyilvánvalóvá váltak az ilyen cselekedetek negatív egészségügyi következményei. Ez az akkori testépítés néhány vezető személyiségét olyannyira riasztotta, hogy a lehetséges egészségkárosodásra való tekintettel szükségesnek tartották védőintézkedések megtételét. Az akkori testépítő guru és a top testépítők mentora, Vince Gironda összehívott egy találkozót, amelyen rajta kívül Larry Scott, Don Howorth, Dave Draper és talán még mások is részt vettek. Vince Gironda ellenezte az exogén hormonmanipulációt, másrészt megértette a profi testépítők igényeit, akiknek a látványos megjelenés érdekében fenn kellett tartaniuk egy bizonyos izomzatot. Együtt állapodtak meg egy kompromisszumos megoldásról, amely szerint a napi 2 Dianabol tablet nem haladhatta meg a 2 Dianabol tabletet. Larry Scott 1965-ben és 1966-ban kétszer is Mr Olympia lett. Csak találgatni tudjuk, hogy betartotta-e ezt a két tablettás megállapodást? Azt kell mondani, hogy akkoriban még nem volt doppingtilalom, így ez valóban egy olyan lovagias ügy volt, amit ma már aligha lehet megítélni. "A találkozóban közvetlenül résztvevők esküsznek rá, hogy ez igaz - mondja Montana.

Azonban jött a testépítők új generációja, akik teljesen idegenek voltak elődeik érzéseitől, és így a szokásos körhinta elkezdődött. Négy Dianabol tabletta jobban működik, mint 2 tabletta, 8 jobban működik, mint 4 stb. Később a 10, 20 vagy 50 tabletta több más készítménnyel kombinálva vált a normává. Milyen testépítési tapasztalatokkal rendelkeztem? Bárhová is lépsz, mindig találkozol anabolikus szteroidokkal.

A metandrosztenolon hatásmechanizmusa

Mauro G. Di Pasquale, egy kanadai egyetem docense a következőket írja 1984-ben megjelent, az anabolikus szteroidok hatásmechanizmusáról szóló könyvében: "Minden anabolikus szteroidnak közös a hatásmechanizmusa, amely megköveteli a szteroidhormon kötődését a célszövetben lévő specifikus receptorhoz. Ez a hormon-receptor komplex aztán serkenti az RNS-termelést, ami tovább növeli a fehérjeszintézist".

Ez talán azért van, mert a könyv 1984-ben íródott, de az idézet erősen félrevezető és sok szempontból pontatlan. Először is nem szabad azt gondolni, hogy ez a receptor, amelyhez a szteroid kötődik, feltétlenül androgénreceptor kell, hogy legyen. Sok esetben ez egy másik jelzőrendszer egy másik fehérjéje lesz, például valamilyen növekedési faktor. Ezért többes számban kell szerepelnie, és ki kell hagyni a specifikus kifejezést. Ma már kijelenthető, hogy minden egyes úgynevezett anabolikus szteroidnak megvan a maga specifikus hatásmechanizmusa, amelyről sajnos nem sokat tudunk. Egyáltalán nem igaz már az az állítás, hogy minden anabolikus szteroid növeli a fehérjeszintézist (legalábbis az izomfehérjét nem). Az egyetlen szájon át szedhető szintetikus szteroid, amelynél ezt a tulajdonságot emberekben kimutatták, az oxandrolon. Azt is meg kell jegyezni, hogy ebben az esetben tiszta izomfehérje-szintézisről volt szó.

Grundig "World Anabolic Review 1996" című anabolikus kézikönyvében a következőket írja: "A Dianabol hatása elősegíti a fehérjeszintézist". Tényleg nem tudom, honnan veszik ezek az emberek ezt az információt? Ami konkrétan a metandrosztenolont illeti, nehéz felmérni a hatásait, nem is beszélve a mechanizmusairól. A kutatások e tekintetben szűkösek.

Megpróbálom megtenni ezt garancia nélkül. Az első dolog, amit meg kell jegyezni, hogy a metandrosztenolon nagyon alacsony relatív kötődési affinitással (továbbiakban RBA) rendelkezik az androgénreceptorokhoz, legalábbis a vizsgált állatokban. Egy 1984-es vizsgálatban a metandienon RBA-ja mind a patkány-, mind a nyúlizomzat esetében csak 2% volt a metil-trienolon kötődésének, amely a referencia-szteroid volt és még mindig az, amely kiváló affinitással rendelkezik ehhez a fehérjéhez. Továbbá a radiomegjelölt dihidrotesztoszteron és a miboleron néha referencia-szteroidként használatos ilyen célokra. Összehasonlításképpen, a tesztoszteron esetében ez az RBA az idézett tanulmányban 23 % a patkányizom esetében és 7 % a nyúlizom esetében. Ezt azoknak mondom, akik büszkék a szteroidok kötési affinitására. A kötődés önmagában azonban nem garancia egy anabolikus szteroid hatékonyságára, ehhez további lépésekre van szükség, amelyek magyarázata meghaladja e cikk kereteit. Még az antiandrogéneknek is (amelyeket újabban SARM-oknak - szelektív androgénreceptor-modulátoroknak - neveznek) elég jó kötődési affinitásuk van az androgénreceptorokhoz, és mégsem jelentkezik a későbbi androgén hatás.

A legtöbb szintetikus anabolikus-androgén szteroid alacsony kötődési affinitása teljesen logikus. Próbáljon meg egy reszelőt vagy egy hegesztőt a lakáskulcsához venni, és alakot változtatni. Jó eséllyel egyáltalán nem fogod a kulcsot a zárba dugni, máskülönben behelyezed, de nem forgatod el. A tudósok pontosan ezt tették a molekulával, hogy megpróbálják szétválasztani az androgén és az anabolikus hatásokat. Ez egy puszta kísérlet vagy szerencsejáték volt, amely a hatásmechanizmus ismeretének tudatlansága miatt teljesen kudarcot vallott, bár részleges sikert el kell ismerni. Ma talán a tudósok fejlettebb módszertanukkal és technikájukkal sikeresebbek lennének, de a testépítők érdekében senki sem fog ezzel foglalkozni. Az anabolikus szteroidok, mint drogok, már passziváltak, így nincs, aki fizessen érte. Mindenesetre több okból is kívánatos lenne tisztázni az egyes anabolikus szteroid osztályok hatásmechanizmusait. Például 1998-ban megjelent egy kutatás a sztanozololról, amely felfedezte ennek az anyagnak egy teljesen egyedi hatásmechanizmusát, de erről majd máskor.

A metandrosztenolon anabolikus hatását 6 edzett sportolónál mutatták ki, még akkor is, ha 2 hónapon keresztül csak 15mg/nap adagolták ezt az anyagot. A testsúly jelentős növekedése volt tapasztalható. A vizsgálat azonban más irányba irányult, ezért az absztrakt nem tartalmaz konkrét adatokat a testösszetételre vonatkozóan.

A hüvelyesek (bab) és Dianabol étrendjével táplált patkányoknál a vázizomzat nem fehérje nitrogénjének jelentős csökkenése és az izomzat myofibrilláris nitrogénfrakciójának jelentős növekedése volt tapasztalható. Ezt a megnyilvánulást testépítői zsargonban az izomsűrűség növekedéseként jellemezném. Kétségtelenül olyasmi, amire minden testépítő törekszik, és ami a gyakorlatban is bizonyított. Egyébként a Dianabol adagja 1 mg volt 100g táplálékonként. Rosszabb lesz a bizonyítékkal, hogy ezek a megnyilvánulások hogyan történtek. Anabolikus hatás, anti-catabolic hatás, szatellit sejtek stimulálása stb.

Találtam egy tanulmányt, amely a metandrosztenolon, a metilandrosztenol és a Retabrol hatását vizsgálta az izomfehérje szintézisére patkányokban. Nekem csak az absztrakt van meg, amely nem adja meg a vizsgálat eredményeit. Egyébként arra a következtetésre jutottak, hogy az anabolikus szteroidok növelték a vázizom fehérjetartalmát: a miozin, a myofibrilláris és a szarkoplazmatikus frakciót. Ismét legalább az izomsűrűség növekedéséről lehet beszélni. Egyébként azonban ez a proteolízis elnyomása miatt történhetett. Ezt a hipotézisemet alátámasztják azon kutatások eredményei, amelyek az edzés és a Dianabol hatását vizsgálták a szív és három izomtípus myofibrilláris fehérje lebomlásának sebességére nőstény hörcsögökben. Következtetés: A myofibrilláris fehérje lebomlása csökkent a Dianabolol-t kapó edzéscsoport minden izmában, és a Dianabolol-t kapó nem edzéscsoport szívében.

Ezeknek a hatásoknak a megértése fontos a több szteroid kombinációjának megtervezéséhez. A különböző hatásmechanizmussal rendelkező anyagokat mindig, ha egyáltalán, kombinálni kell. Így viszonylag kis dózisokkal additív vagy akár szinergista hatások érhetők el. A szinergista hatást tömören a következő matematikai kifejezéssel tudom jellemezni: 1+1=3. Csak ne mondd ki az iskolai matematikaórákon, ha le akarsz érettségizni. Mondjuk 30 mg egy anyagból helyett jobb, ha két különböző anyagból 2-szer 15 mg-t alkalmazunk. Ezt azoknak mondom, akiket az életük veszélyeztetése árán sem riaszt el a szteroidoktól. Ráadásul ez csupán egy hipotézis, amelyre nincs szilárd tudományos bizonyítékom.

Valami a gyakorlatból az adagolásról

Először is meg kell mondani, hogy a metandrosztenolon terápiás dózisát a különböző gyártók általában 2,5-10 mg/nap tartományban határozzák meg felnőttek számára. Így a mai testépítés szempontjából nevetséges dózisok. De ne feledje, hogy még ezek a terápiás dózisok is sokszor visszafordíthatatlanul károsították az egészséget. Hiszen még az acilszalicilsav tartalmú aszpirin is képes erre. Egyébként az efedrin, koffein, Aspirin™ kombinációval, a szoborépítéshez használt kombinációval, ez utóbbi az, ami engem a legjobban zavar. Végül, minden drognak vannak egészségre káros hatásai, de az anabolikus szteroidok különleges helyet foglalnak el közöttük, tekintettel a szteroid szerkezetükre. Aki ezt nem hiszi el, annak ez a problémája és az élete hibája.

Nekem úgy tűnik, hogy a testépítők minden új generációja nagyobb dózisú szteroidokkal áll elő, nem is beszélve az egyéb doppingszerekről.

Érdekesnek találom az angol szteroidguru, Brian Batcheldor válaszát a kérdésre: "Mi a legnagyobb dózis, amit hallottál valakiről, aki szedte?" A válasz megtalálható az interneten a "Tesztoszteron" magazin honlapján. A válasz sok. A legtöbb jelentés a témában azonban erősen eltúlzott. Vegyük például a szerencsétlen Andreas Muntzer esetét, aki egy nála talált papírdarabra írt ciklus alapján került be az orvosi szakirodalomba a példátlan elvonás miatt. Akik azonban ismerték őt, tudják, hogy ez csupán egy általánosan használt trükk volt, hogy részben megvédjék az érintettet, ha esetleg nagy mennyiségű szteroiddal bukna le, ami emberkereskedelemre utal." Majd így folytatja: "Valójában az általam ismert legszélsőségesebb visszaélések néhány esete az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején történt. Személyesen ismerek két erőemelőt és 5 top testépítőt (két olimpiai szintű), akik bevallották, hogy a 70-es években napi 50-100 Dianabols™ között szedtek". Máshol így folytatja. " Ismerek továbbá egy erőemelőt, aki bevallotta, hogy rendszeresen napi 100 Dianabolol™-t szedett, és összesen 10 000 mg tesztoszteron-t adott hozzá hetente egy verseny előtti hetekben". Ne ijedj meg a nullák miatt, ez valójában 10g.

Következő. "A legszélsőségesebb esetet, amelyről hallottam, egy bizonyos angol olimpiai versenyző erősítette meg nekem. Ő napi 2 Anadrolt, 10 Dianabol-t, 6 Halotestin-t és 100 Anavar-t szedett a 80-as évekbeli utolsó versenyére való felkészülése során. Ehhez 4000 mg deka, 2000 mg tesztoszteron cypionate, 400 mg Winstrol és 400 mg Primobolan injekciót adott be hetente". Ennyit Brian Batcheldorról.

Ha valaki ugyanezt a kérdést feltette volna nekem, azt kellett volna válaszolnom, hogy "60 metandrosztenolon tablets és 2g tesztoszteron hetente". Ez a közép-európai térségben történt, és az információ másodkézből van meg.

Következtetés

Meg akartam említeni az egészségügyi következményeket, de a cikk elhúzódott, és be kell fejeznem. Legközelebb többet az egészségről. Egyébként még kis adagokban sem ajánlom. Tudni kell, hogy a negatív következményeket nem lehet elkerülni. Amit Brian leír, az őrültség.